ismertető

A Magyar Innovációs TechShow (angol nevének rövidítésével HITS) célja, hogy évről-évre bemutassa a magyar digitális ipar újdonságait és legizgalmasabb fejlesztéseit az iparági szereplők, a potenciális befektetők, a média és az érdeklődő nagyközönség előtt.

A média által “magyar CES”-ként aposztrofált TechShow-t 2009 óta rendezi meg a Mobilitás és Multimédia Klaszter, a kiállítókat minden évben nyílt pályázaton választja ki egy független szakértői zsűri. A kiválasztott kiállítók az esemény rivaldafényében, egységes dizájnú standokon, illetve egy rövid prezentációban a rendezvény nagyszínpadán mutatják be projektjüket.

Magyar Innovációs TechShow 2012

A 2013-as HITS különlegessége, hogy az esemény egyben a Design Terminal és a FreeDee Printing Solutions által szervezett több napos 3D Printing Days szakmai nyitónapja lesz, illetve a Magyar Innovációs Szövetség éves Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének zárórendezvényének második napjával is összekapcsolódik. Emellett a helyszín tőszomszédságában egy időben zajlik majd a világ legrangosabb mérnök-konferenciájaként számon tartott IEEE ICC, amelynek résztvevőire előadóként és látogatóként is számítunk a TechShow-n.

A Magyar Innovációs TechShow főszponzora 2009 óta a Magyar Telekom. 2013-ban az esemény védnöke és kiemelt támogatója a Magyar Telekom mellett a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.